RÓLUNK

TÖRTÉNETÜNK

Az Interoptik , kiváló minőségű szemüveglencsék fejlesztésére, gyártására és forgalmazására szakosodott romániai magán cég.  A Temesváron, családi vállalkozásként induló Interoptik az évek során az ország egyik piacvezetőjévé vált. A Ladariu Ioan által 1992-ben alapított Interoptik-történet “a semmiből” indult,   lelkesedéssel, kitartással.  A szemüveglencsék gyártásában nagy tapasztalattal rendelkező, lelkes szakemberekből álló csapat  a cég alapÍtásakor   számos kihívással nézett szembe.. 

A cég tevékenysége kezdetben kizárólag az ásványi üveglencsék gyártására összpontosult. A portfólió lépésről lépésre változatosabb lett, mára több ezer különféle dioptriát, alapanyagot és felületkezelést kÍnál.

FILOZÓFIÁNK

Az Interoptik  a piacon elérhető legmagasabb szintű optikai lencséket kínálja. Meggyőződésünk, hogy csak komoly szakértelemmel és aktív részvétellel  tudunk  kiváló minőségű termékeket előállítani.

Csapatunk filozófiája a bizalomra, az elkötelezettségre és az őszinteségre épül. Ezek, valamint az ipari szaktudás és az optikai tapasztalat lehetővé tették a vásárlóinkkal a  tiszteleten alapuló, erős és tartós kapcsolatok kiépítését.

Célunk, hogy teljes körű partnerré váljunk, a precÍz szemüveglencsék,  minőségi szemüvegkeretek és az általunk nyújtott optikai szolgáltatások  kínálatával.

SZENVEDÉLYünk az optika

Úgy gondoljuk,  különbözünk sok más vállalattól, mert a szakmánk a szenvedélyünk. 1992 óta, ma is együttműködünk  első partnerünkkel, munkatársaink kilencven százaléka  a kezdetektől velünk tart. Az általunk képviselt márkákkal kötött szerződéseink hosszú távra szólnak.

Az optika maximális tisztelete mellett haladunk utunkon immár 28 éve.   Jólétet biztosítunk és stabilak maradunk.

 Az általunk gyártott optikai lencsékben szilárdan hiszünk,  és hiszünk abban is, hogy a folyamatos  fejlesztések és a befektetett lelkiismeretes munkánk eredményes .

PARTNERi kapcsolatok

Tevékenységünket az első naptól kezdve a szoros együttműködés jellemzi a Rodenstock német vállalatcsoporttal, amelynek kizárólagos képviselői vagyunk Romániában, Magyarországon és a Moldovai Köztársaságban.

Ugyanakkor Romániában a németországi Wagner Kuhner, a németországi Flair, a németországi Aoyama és a franciaországi Opal kizárólagos képviselői vagyunk.

Technikailag szoros együttműködésben állunk a németországi Optotech vállalattal a felületmegmunkálási technológiával, a belgiumi AR Robotics vállalattal a teszteléssel, a svájci SCL Switzerland vállalattal az edzéssel és a németországi Leybold vállalattal a tükröződéscsökkentő kezelésekkel kapcsolatos kérdésekben.

a laboratórium

 
Temesváron található, egy olyan városban, amely a lencsegyártás hagyományairól ismert. Az Interoptik Laboratórium területe 
2000 négyzetméter, optikai lencsék gyártására tervezték és építették  és nagy teljesítményű gyártási és minőségellenőrzési 
rendszerekkel lett felszerelve. .
 
Több mint 100 szakember dolgozik az Interoptik laboratóriumban, a termelés 3 műszakban zajlik. Naponta 3000 lencsét szállítanak ki az 500 000 lencsét tartalmazó raktárunkból 8 országbeli partnereinknek.
 
Partnereink ihletet és motivációt nyújtanak, ahhoz,hogy a színvonalat folyamatosan emeljük. Folyamatos fejlesztés és a legújabb technológiába történő befektetések révén a legmagasabb színvonalon gyártjuk a lencséinket.

TECHNOLÓGIA

Az elmúlt 28 év tartós fejlődése a legújabb feldolgozási technológiába irányuló  folyamatos beruházások természetes eredménye. Csak így kínálhatunk partnereinknek korszerű termékeket és szolgáltatásokat a legmagasabb színvonalon.

Megalakulásunk óta a szemüveglencsék gyártására szolgáló technológia és berendezések szakterületén világszerte elismert vállalatokkal működünk együtt. Jelenleg a felületfeldolgozás teljesen automatizált, minden szakaszban: az első csomagolási művelettől kezdve a reteszelésen, maráson, polírozáson, gravírozáson át a kinyitásig és a mosásig.

Ipari robotokat is használunk a lencsék  vezérléséhez,  feljelöléséhez, csomagolásához és címkézéséhez.

FOLYAMAT

Tapasztalat: Dinamikusan fejlődő vállalatként minden nap  teszünk azért, hogy a következő legyártott lencse jobb legyen, mint az előző. .

 

A gyártási eljárásokat folyamatosan finomítjuk,hogy a hibalehetőségeket minimalizáljuk . Az egyes lencséken végzett  műveleteket rögzítjük és dokumentáljuk hogy nyomon tudjuk követni az eredményeket.

 

 

A gyártáshoz felhasznált anyagokat a Rodenstock, német cégtől vásároljuk, és a gyártási folyamat tesztelését rendszeresen végezzük a németországi laboratóriumokban

mérföldkövek

Történetünk egyes mérföldkövei a következők: 

  • 1992 – legyártjuk az első unifokális ásványi üveglencsét
  • 1994 – legyártjuk az első bifokális ásványi üveglencsét
  • 1997 – elvégezzük az első antireflex kezelést
  • 1998 – legyártjuk az első progresszív lencsét
  • 2001 – elérjük az 1.000.000 számú Interoptik lencse mérföldkövet
  • 2007 – elkészítjük Romániában először az első Free Form technológiával gyártott lencsét.
  • 2012 – átköltözünk a  újonnan épÍtett gyárépületbe
  • 2015 –  l Új képviseletünket megnyitjuk Magyarországon  
  • 2015 – a gyárkapun kiszállítjuk a 6.000.000 számú lencsét
  • 2016 – bemutatjuk az Interoptik OnLine szolgáltatást – egy online platform a szemüveglencsék megrendelésére és optimalizálására.

FELELŐSSÉG

A környezettudatos gondolkodás fontos számunkra, ezért nagy összegeket fektettünk be egy integrált energiagazdálkodási rendszerbe.
 
Ökológiai gondolkodás: A meleg vizet ökológiailag állítják elő napelemekkel. A légkondicionálás , geotermikus energiát használ.
Az általunk felhasznált villamos energia több mint 40%-a zöld, az épületre telepített 300 fotovoltaikus panelből származik.
Hatékonyság: A modern épület energetikai szempontból optimalizált, a technológiai folyamatból származó hőt csúcstechnológiás hőszivattyúkkal nyerik vissza, a környezetre gyakorolt alacsony hatás érdekében.
Felelősség: hatékony LED-világítás, csak újrahasznosított csomagolóanyagokat használunk, valamint
az ipari hulladék több mint 90%-át újrahasznosítjuk.

REGIONÁLIS KÉPVISELET

Annak érdekében, hogy közelebb kerülhessünk ügyfeleinkhez, 2015-ben felavattuk a Iasi városban található regionális raktárt, amelyet egy évvel később a kolozsvári, majd 2018-ban a bukaresti raktár követett.

Mindezek a logisztikai központok késztermékkészleteket, valamint lencse-optimalizálási és -összeszerelési szolgáltatásokat nyújtanak a régióban élő ügyfeleinknek.

Emellett képviselőink vannak a következő városokban: Kolozsvár, Brassó, Iasi, Galati, Craiova és Temesvár.  

NEMZETKÖZI KÉPVISELET

Az Interoptik termékei és szolgáltatásai naponta több ezer optikushoz jutnak el Európában.

 
Romániában, Magyarországon és a Moldovai Köztársaságban mind az Interoptik és az Aveo saját márkájú, mind a Rodenstock prémium márkájú lencséket forgalmazzuk.
 
2015 óta a magyarországi piacon is jelen vagyunk, közvetlenül a budapesti Interoptik Lenses Kft. saját képviseletünk által.
 
Az Interoptik lencsék a bulgáriai, a horvátországi,  a szlovéniai, az olaszországi és a németországi piacokon is jelen vannak.

A JÖVŐBE NÉZünk

Ma az Interoptik teljes lencsepalettáján  három termékcsaládot,- Rodenstock, Interoptik, Aveo,- kÍnál, amelyek minden partner számára megfelelnek. Ezenkívül az Interoptik kereteket és napszemüvegeket  valamint optikai szolgáltatásokat is kÍnál, ideértve az egyes keretekhez tartozó lencsék optimalizálását.

Meggyőződésünk, hogy jó minőségű termékeket állÍtunk elő és ennek érdekében folyamatosan befektetünk.  Csapatunk filozófiája a bizalomra, az elkötelezettségre és az őszinteségre épül. Ezek, valamint az ipari szaktudás és az optikai tapasztalat lehetővé tették a vásárlóinkkal a méltányosságon és a tiszteleten alapuló, erős és tartós kapcsolatok kiépítését.

TALÁLJA MEG A LEGKÖZELEBBI OPTIKÁT